Kálmáncsai Graduál

 

  Kálmáncsai graduál - Két kötetben CD melléklettel


Nemzeti Kicseinkért Egyesület, 2005. 1-2. köt. 296+139 p. A Csurgón őrzött protestáns egyházi énekeskönyv CD-mellékletet is tartalmazó hasonmás kiadása   a legfigyelemreméltóbb a 2005-ben megjelentetett somogyi vonatkozású könyvek között. 

A graduál az 1620-as években keletkezett Kálmáncsán, amely a reformáció korában  jelentős településnek számított. Az időközben használaton kívül került énekeskönyv utóbb a csurgói református gimnázium könyvtárába került, ahol ma is nagy becsben tartják. A most megjelentetett mű első kötete az 1985-ben restaurált kézirat rendkívül szépen sikerült hasonmás kiadása, a második kötet pedig a Kálmáncsai graduál mai nyomdatechnikával készült átiratát, valamint a könyvtörténeti ritkaságról szóló és  értelmezését megkönnyítő tanulmányokat tartalmazza. Ferenczi Ilona és Pap Gábor írásai egyháztörténeti, valamint zene- és művészettörténeti szempontból is bemutatják az énekeskönyvet, vázolják keletkezéstörténetét, megvilágítják jelentőségét, de  nem csupán mint könyvészeti emlékről beszélnek róla. A bevezető szerint a kiadásnak az is célja, hogy sikerüljön életre kelteni s az istentiszteletek gyakorlatába újra beültetni a protestáns liturgikus hagyatékot.

KG1KG2KG3KG4KG5KG6

Videó a Kálmáncsai Graduálról