Három napra restaurátor műhellyé alakult át iskolánk Nagykönyvtára
A néhány nap mérlege. Közel 500 könyv konzerválása, ebből 94 bőrkötésű, 10 pergamenkötésű, 77 vászonkötésű és 228 papírkötésű könyv helyreállítása történt meg. Négy szakember dolgozott e néhány napon gyakorlatilag megállás nélkül. Köszönjük Berényi Katalinnak, Helliné Lukács Juditnak, Gy. Molnár Kerstinnek és Mezeiné Victor Erzsébetnek a szép és lelkiismeretes munkáját. Reméljük, hogy 2019-ben folytathatjuk és befejezhetjük a teljes állomány folyamatos állományvédelmét. A közel félmilliós fedezetet a Matoltsy Könyvtárpártoló Alapítvány biztosította.

Dr. Molnár István emeritus professzor egykori szeretett iskolájának sorsát szívén viseli napjainkban is. Rendszeres látogatója a csurgói alma maternek. Sokféle módon próbálja segíteni azt az iskolát, ahol elmondása szerint óriási tanáregyéniségek tanították őt. Az eddigi adományaival együtt, már több száz kötettel ajándékozta meg a Csokonai diákkönyvtárát. A most elhozott közel kétszáz kötetes adományban gondosan válogatva elsősorban a történelmet népszerűsítő könyveit hozta el a csurgói diákoknak. Úgy alakult az élete, hogy a nagy világnyelvek mellett beszélte az arabot, a szuhaélit. Talán ezért gondolva a nyelveket tanulókra, a spanyol nyelv tanulásához szükséges kötetekkel is ellátta iskolánkat. Ezúton is nagyon köszönjük az értékes könyvcsomagot!
Könyvtárunk teljes stratégiai fejlesztését megvalósíthatjuk abból a gazdag adományból, melyet néhai Matoltsy Gedeon – Gida bácsi – végrendelete alapján Tóth Ildikó – az örökség kezelője - juttatott el könyvtári alapítványunkhoz. Az első fejezetben a teljes informatikai fejlesztés megvalósítása a célunk, hogy lecseréljük a már elavult számítógépes hálózatot és gépparkot, hogy a diákok hozzáférhessenek az internethez. Lehetőséget kaptunk arra is, hogy az új könyvek piacán bevásároljunk, hogy elektronikus könyveket vásárolhassunk és ezeket a diákok számára elérhetővé tegyük a számítógépeken. Ezúton is megköszönjük Tóth Ildikó asszonynak, hogy eljuttatta hozzánk Gida bácsi ajándékát és dr. Fekete László ügyvédnek, hogy folyamatosan segítette a technikai részletek bonyolítását.
Megújult és újraindult Somogyország kulturális folyóirata, a Somogy. Ebből az alkalomból könyvtárunk vendége volt prof. dr. Szakály Sándor történész, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke, dr. Bába Iván főszerkesztő, dr. Varga Csaba jogfilozófus, Gyetvai Mária szlavista, külpolitikai elemző. A vendégeket iskolánk diákjainak műsora fogadta Berzsenyiről, Csokonairól és Festeticsről szóló versekkel. Az iskola részéről Kovács József igazgató úr, a város nevében dr. Horváth József alpolgármester, nyugalmazott tanárunk köszöntötte a megye kulturális folyóiratát. Sajnáljuk, hogy a meghívottak nagyobb része nem tudott jelen lenni a bemutatón.
Fazekas Mihály születésének 250. évfordulóján a Lúdas Matyi című rajzfilmmel emlékeztünk Csokonai és Kazinczy jóbarátjára a második könyvtármozi kapcsán. Megtudhatták a jelenlevők, hogy a botanika is szívügye volt Fazekasnak és már 1807-ben megjelent Magyar fűvészkönyvük, melyet Diószegi Sámuellel készítettek el. Az 1979-ben Dargay Attila rajzaiból készült filmváltozatot láthatták az érdeklődő felső tagozatos diákok. A „cukoreső” ezúttal sem maradt el, hiszen minden filmmel kapcsolatos kérdésre megválaszoltak a jelenlévők. Folytatása következik, de hogy mivel, az még titok.
"Soha nem tudod meg,