TÖRTÉNETÜNK

A Csurgói Csokonai Gimnázium Nagykönyvtára – eltérően nagyobb "testvéreitől" : a pápai, debreceni vagy pataki kollégiumi könyvtáraktól – még nagyon fiatal intézmény, bár a megye első bibliotékája ez volt. Ha a nagy kollégiumi könyvtárakhoz hasonlítjuk, jóval kisebb azoknál, de felépítésében vagy állományát tekintve egy reprezentatív mintájuk lehetne.

Somogy megye első "oskoláját" a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumot 1792-ben alapította gróf Festetics György, a környék felvilágosult katolikus földesura. Az oktatás során hiányzott az iskolai könyvtár. Valószínűen Csokonai Vitéz Mihály is e probléma megoldására törekedett, amikor 1799-ben megírta Csurgóról Sárközy Istvánnak és több somogyi barátjának könyvkérő levelét.

A könyvtár indulási évét 1800-tól számítjuk, ekkor érkezett az első könyvadomány. A gyűjtemény alapját a reformkorban rakták le somogyi lelkészek, tudósok, pártfogók. A megyében élő mecénások közül Budai Pál, aki 56 évig volt az egyházmegye lelkésze a múlt században, több mint ötszáz dokumentumot adományozott. Nem szabad kifelejteni Csorba Ede megyei főorvost, vagy Mezey Pál egyházmegyei gondnokot sem. A legnagyobb adományozó 1912-ben Sárközy György barcsi főszolgabíró volt, aki ősei – a híres Sárközy-könyvtár- gyűjteményét az iskolának adományozta. A mai adományozók közül Kovács Andor, a Baselben élő Protestáns Magyar Szabadegyetem egyik alapító tagjának nevét kell említenünk, aki a saját több ezer kötetes könyvtárát bízta a csurgói gyűjteményre az elmúlt években.

A fenntartó somogyi református egyház az 1870-es évektől biztosított rendszeresen pénzt könyv- és folyóiratvásárlásra. A tervszerű gyarapítás mellett mindig is nagy jelentőséggel bírt az ajándékozás, adományozás napjainkban is újraéledő hagyománya. Valószínűen ezzel magyarázható az állomány nyelvi- és tartalmi sokszínűsége : a többségében magyar és latin nyelvű műveken kívül sok a német, angol, francia, kevesebb a görög és a héber. A hittudományi, szépirodalmi és történelmi munkákon kívül, melyek a gyűjtemény gerincét alkotják, számottevő a gazdasági, orvosi és pedagógiai művek mennyisége is. 

A könyvtár első történeti összefoglalóját Kondor Józsefnek, az iskola híres könyvtárőrének köszönhetjük, aki a múlt század végén 1896-ban írta meg művét. Az első katalógusunk, a "Sorjegyzék" 1898-ra készült el. Ezt követően a Csurgói Könyvtár sorozat két köteteként 1939-ben vehették kézbe elődeink a ma is jól használható témakatalógust. A könyvtár gyarapodásáról, változásáról az 1860-as évektől 1948-ig folyamatosan tájékozódhatunk az iskola értesítőiben, évkönyveiben. Századunkban többször is fenyegette veszedelem a könyvtár megmaradását. A második világháború körül zajló események nem kerülték el a könyvtárat sem. Mátéffy Béla, a Székelyföldön ma is élő egykori csurgói tanár, ismerve az iskola épületére leselkedő veszélyt, - hogy a németek birtokba veszik - utasította Bodó Jenő akkori igazgatót, hogy adja át az iskolát hadikórház céljára. Ezzel is tudatosan védve az általuk jól ismert értékeket.

Az államosítás 1948 nyarán ugyanilyen gondokat sejtetett, amikor teljesen bizonytalanná vált a könyvtár sorsa. Szerencsére mindig jó kezekbe kerülhetett a sok ezer dokumentum. Pókos Ferenc 1948-tól a 70-es éves végéig gondoskodott a féltett kincsekről

A nagy elődöknek köszönhetően közel harmincezer kötet könyv, nyolcezer régi folyóirat, több száz térkép, érem-, pecsét- és kéziratos könyv, ősnyomtatványok, kódexlap-töredékek alkotják az állományt.

1993. nyarától újra a református egyház kezébe kerül a Nagykönyvtár. Az intenzív állományvédelmi munkáknak és a sok sikeres pályázatnak köszönhetően a legrégebbi dokumentumok nagyobb része már restaurálva várja az érdeklődőket és az újabb évszázadot. 

A régi gyűjtemény mellett 1993-tól napjainkig gyarapodva, egy 30 ezer kötetes modern iskolai könyv-, és médiatár szolgálja még az iskola növendékeit és az érdeklődőket. A könyvtár rendelkezik a SZIKLA Integrált Könyvtárkezelő Rendszerrel, mellyel az állomány feldolgozása folyamatosan történik és a mindennapi munka elvégzése e nélkül már nem volna lehetséges.

1998. szeptember 1-től működő levéltári részlegünk gazdag iskolatörténeti anyagunkat és a somogyi református egyházmegye iratainak egy részét tartalmazza. Vezetője nyugdíjba ment, távozása miatt ez a részleg csak korlátozottan használható.