Szabó Sándor a Somogy Polgáraiért díjat ez év januárjában nyerte el. Iskolánk egykori igazgatójával készült riportot olvashatunk a kitüntetés alkalmából megjelent írásban.
A Sonline oldalon megjelent írás teljes változata:
Szabó Sándor, a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, majd a Kolping Nagyváthy János Szakgimnázium és Szakközépiskola nyugalmazott igazgatója, aki a dél-somogyi kisváros alpolgármestereként is tevékenykedett, büszke a Somogy Polgáraiért díjra, hiszen e megye jelentette-jelenti számára a kiteljesedést.
– Hogy került Somogyba, hiszen nem somogyi „tüke”? – kérdeztük a kitüntetettet, aki jelentős publikációs tevékenységére is büszke lehet.
– Édesapám révén félig székely, édesanyám révén félig kun vagyok, tehát teljes valómban magyar. Sőt kiskunsági! Az ember életében 40 felett van igény a megszerzett tapasztalatok alapján változásra. 20 évvel ezelőtt én is erre jutottam. Lett volna lehetőségem Budapestre menni, de Csurgót választottam. Egyrészt szülővárosomban, Kunszentmiklóson a Baksay Sándor Református Gimnáziumnak voltam az igazgatója és Baksay Sándor, a csurgói schola legnagyobb diákja ott szolgált 40 évig lelkipásztorként és püspökként is. Így az „öregdiák” vonzásába kerültem. Másrészt több mint négy évtizede foglalkozom malakológiával – ez a puhatestűek tudománya –, és Csurgón tanított a gimnáziumban rövid ideig Kovács Gyula, akit személyesen ismertem, és ő írta le először Csurgó faunáját. Ezért ez a vidék a kutató munkámban új lehetőségekkel kecsegtetett. Többször jártam Csurgón, és szellemiségében sok hasonlóságot látva szülővárosommal, a „Bakér-parti Athénből” a „Dráva- parti Cambridge-be” költöztem.
– Éreztették Önnel, hogy „csak gyüttment”?
– Nem! Mi kiskunok nehezen fogadjuk be az új embereket, azonban utána nem is engedjük el őket. A somogyiak sokkal befogadóbbak, de elengedőbbek is. Szívesen élek itt, sőt Csurgó alsoki részén, ahol lakom, az idősebbek nyelvjárása sokban hasonlít az én anyanyelvemhez.
– Egy egyházi intézmény milyen pluszt adhat?
– Nem könnyű egyházi intézmény vezetőjének lenni; munkámban Máté evangéliumának intelmét tartottam szem előtt: „Ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.” Ez a titok; igazgatónak lenni nem kiváltság, hanem szolgálat, a közösség szolgálata, s nem fordítva. Amennyiben az iskola polgárai nem kényszerként, hanem szükségszerűként lojálisak az iskola szellemiségéhez, akkor a közösség ereje védelmet és lehetőséget adhat diáknak, pedagógusnak egyaránt. Egy egyházi iskolának azonban nem lehet csak versenyistállóként vagy megőrzőként működnie, hanem értékes szellemi műhelynek kell lennie.
– A hit elmélyítése terén ki volt segítségére?
– A hitre jutás egy folyamat, s általában többszereplős. Példaképem Baksay Sándor, akinek igehirdetései négy kötetben fennmaradtak, azt vallotta: „Aki a kathedra magaslatáról beszél, mindenekfelett olyan ember, aki hisz, aki erősen érzi a keresztyén igazságokat, kinek feladata hallgatói lelkébe átültetni a hitet, a szeretetet, az életet, mely az ő lelkét áthatotta.” Egy vidéki-kisvárosi egyházi iskola nem működhet szigetként. Felekezetektől függetlenül elvárás, hogy a helybéli és a beiskolázási körzet gyülekezetei, azok lelkipásztorai fontosnak tartsák az egyházi iskolát. És fordítva is szükségszerű az élő kapcsolatot.
– 1995-ben Kunszentmiklóson hozta létre az első, azóta országossá vált Református Középiskolák Természettudományos Diákkonferenciáját. Azt tartják: a természetfeletti a természetesre épít…
– Az országban ez volt az első projektjellegű tanulmányi verseny Kárpát-medencei szinten a református iskolák között. 2001-ben hoztam magammal Csurgóra. Szerencsére a tantestület első perctől a szívügyének tekintette, és ma már Csurgóhoz kötődik. Mitől lehet egy természettudományos diákkonferencia egyházi jellegű? Nagyon egyszerű a magyarázat: a természet védelme azonos a teremtés védelmével.
– A Baksay Sándor Alapítvány kuratóriumi elnökeként vagy két tucat somogyi, csurgói témájú könyv szerkesztését végezte, s hosszú időn át a Csurgó és Környéke havilap főszerkesztője volt, jelenleg a Harangszó szerkesztője. Önnek mit üzen a csurgói harang szava?
– Szászfalvi László polgármester, országgyűlési képviselő és felesége 2002-ben alapította a Csurgói Baksay Sándor Alapítványt a névadó szellemi örökségének ápolásául. 15 éven keresztül voltam kuratóriumi elnök, ma már tiszteletbeli elnökként tevékenykedem. A különböző rendezvények, a népfőiskola működtetése mellett foglalkozunk kiadói tevékenységgel is. Baksay halálának centenáriumához igazodva például öt kötetben mutattuk be igehirdetői, szépírói és tudományos tevékenységét. A Harangszó a csurgói református gyülekezetek havi kiadványa. S hogy mit üzen a csurgói harang szava? Koromnál fogva visszavonultan élek, de a harangszó hívogat és figyelmeztet, hogy őrállója legyek eddigi életemnek.
– A település alpolgármestereként, a Millenniumi Bizottság elnökeként a lakosság bevonásával koordinálta az „1000 éves Csurgó” emlékév rendezvényeit. Mely programokra a legbüszkébb?
– Az emlékévben – melynek programjai csapatmunkában valósultak meg –, mintegy 120 rendezvény várta a közönséget. Számomra a „150 éves tanítóképzős konferencia”, az „1000 fős kórus” produkciója és az augusztus 20-i ünnepség a legkedvesebb.
– Aki ismeri Önt, az tudja, hogy a filosz, a kutató, a gyakorlati ember, a tanár, a népművelő személyiségjegyei együtt vannak jelen Önben. Én úgy látom, még bizonyos helyeken nagy a sötétség Somogyban is. Ön hogy véli: szükség van lámpásokra?
– A sokszínűség mindig rejti a felszínesség csapdáját. Én minden tevékenységben arra törekedtem, hogy alaposan elmélyedjek abban, amit csinálok. Legyen az kutató munka, közösségfejlesztés vagy akár szerkesztői feladat. Nem tisztem arról ítélkezni, hol van sötét; sokkal nagyobb problémának érzem az egyre terjedő szürkeség leplét. Tudniillik a sötétben előbb-utóbb akad egy-egy világító mécses, de a szürkeség ingoványába könnyű akár egyéni, akár közösségi szinten elmerülni. Ebből kell kitörni. Nem mindegy, hogy alkonyi vagy hajnali szürkeségben vagyunk.
Aranyrögökkel behintett gyalogút
A kitüntetett megtiszteltetésnek tartja, hogy Somogyország szolgálója lehetett. Amikor értesült a hírről, kicsit megijedt, mert eszébe jutottak tudománybeli példaképének, Robert Kochnak a szavai: „Mi az én életem titka? Az, hogy olyan keményen dolgoztam, ahogy csak tudtam. Miért sikeresebb az én életem, mint másoké? Azért, mert a tudományok olyan mezejére léptem, ahol aranyrögökkel volt behintve a gyalogút, s lehajolni érte, nem nagy érdem.” Szabó Sándor is így érzi.
