Angyal Ernő

Névváltozatok
Kiss Angyal Ernő
Születési hely
Csurgó
Születési dátum
1899
Halálozás helye
Budapest
Halálozás dátuma
1968

Angyal Guidó Istvánnak, az intézet tanárának kisebbik fia dr.Angyal Ernő,aki felvette anyja nevét,és dr.Kiss-Angyal Ernő néven vonult be a magyar zenetörténelembe. Apja jól hegedűlt,gyakran fellépett nyilvános hangversenyeken is.Fiát már gyermekkorától hegedülni és zongorázni tanította,aki középiskolás éveiben tanúságát adta szerzői tehetségének.Alkalmi daljátéka mind tanárai,mind pedig tanulótársai körében sikert aratott.Egyetemi tanulmányainak befejezése után a közigazgatási pályán működött,közben a zenéről sem feledkezett meg.Cigánygróf c.operettje 1930-ban szép sikerrel került színre,a következő években pedig a filmdalai emelték a hírnevét.Közben egymás után születtek napjainkban is gyakran felcsendülő magyar nótái.Az 1930-as évek végén,Kaposváron szerette a Nincsen nagyobb boldogságom és a Jaj,de szép kék szeme van magának c. dalait.1945-ben költözött Budapestre,sikeres nótáinak sora itt is folytatódott.Korrepetálással is eredményesen foglalkozott,több ma működő énekest készített fel szerepléseire.További ismert nótái:Balatoni nádas partom,Cudar ez a világ,Deresedik már a hajam,Duna vízén reszketnek a csillagok,Erre nézek,arra nézek,Fodrozik a Tisza vize,Irigyelnek,hogy én téged szeretlek,Mikor én még a tavaszban álmodozva jártam,Nem tagadtam sohasem,Ráncos szárú a csizmám,Somogyban van Nagyatád. Polgári foglalkozása:Nagyatádon és Kaposváron a közigazgatásban dolgozott,mint szolgabíró.Az Angyal-család Csurgón a Csokonai út 18.szám alatti házban lakott,ahol most a IV.sz.tagóvoda van.  (Dr.H.J.)

Kapcsolódó internetes írások
Ott, ahol zúg az a négy folyó c. dal|http://www.youtube.com/watch?v=IwwOXB6oDqo